2015. április 24., péntek

Pont-gondolatjel szabály

Miről is szól ez a cikk tulajdonképpen?
A nevéből is adódik, hogy nem egy olyan dolog, amit az iskolában nyelvtan órán tanítanak – pedig kéne. Egy elég általános problémáról van szó, amiről a nagyjábóli becslésem szerint a netes írók legalább hetven százaléka életében nem hallott… és a maradék harmincból sem mindenki használja épp azért, mert a többinél sem látja, vagy szimplán makacsságból.
(Azért azt szögezzük le, hogy a helyesírás nem úgy működik, hogy „márpedig nekem ez így helyes”. A helyesírás nem olyan, mint a stílus, hogy mindenkinek más, és ez így van jól – a helyesírásnak ahhoz, hogy száz százalékosan lehessen értelmezni a szöveget – tehát bakik nélkül – következetesnek kell lennie, tehát csak akkor működik jól, ha mindenki helyesen használja, és nem az önmegvalósítást látja benne. Zárójeles megjegyzés vége.)

Miért nem tanítják ezt a szabályt az iskolában?
Én magam sem tudom, előttem is egy hatalmas kérdőjel ez a dolog. Illene tanítani, mert legalább annyira fontos írásjel-szabály, mint a „hogy előtt mindig vessző”.

Akkor honnan tudom én egyáltalán, hogy van ilyen szabály?
Jogos a kérdés azok részéről, akikben ez felmerült, de a válasz is egyszerű: aki olvasott már életében papír alapú könyvet, és egy icipicit is odafigyelt a szövegben található írásjelekre (én például oda szoktam), és nem csak fut a szeme a szöveg fölött, az észreveszi, és ha kicsit gondolkodik is rajta, akkor meglátja benne a logikát. Ez az egyik út, a másik pedig, hogy valaki más rávilágít például a saját írásában, és úgy érti meg benne a logikát – mert logika az van benne, akkor is, ha valaki nem akarja látni.
Tényleg nem egy bonyolult dologról van szó, de csak hosszan lehet kifejteni – bár aki nem hallott még róla, annak elsőre nagyon kuszának fog tűnni, de igyekszem majd nagyon odafigyelni a magyarázatomra. :)

Röviden-tömören erről lenne szó:
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét – javasolta XY, s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant. Tök jó lenne dumálni egyet.

Mit kell ezen észrevenni?
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét (nincs pont a mondat végén) – javasolta (kis betűvel folytatódik a gondolatjel-után) XY, s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant. (itt van pont a mondat végén, mivel itt záródik le a mondat.) Tök jó lenne dumálni egyet.”

Nem egy nagy ördöngösség, de azért leírom pontosan megfogalmazva, miről is van szó, hogy tutira érthető legyen:
Ha párbeszédírásnál kijelentő mondatot írsz, majd utána gondolatjellel hozzákapcsolsz egy magyarázó mondatot (lásd: fenti példa), akkor a mondott szöveg után a mondatvégi pontot egyszerűen elhagyjuk. Mivel a kimondott szöveg és a hozzá kapcsolt gondolat egy mondatnak minősül, ezért kell kihagyni onnan ezt az írásjelet, majd a gondolatjel után is kisbetűvel folytatjuk a szöveget.
Ez kérdőjelre és felkiáltójelre nem érvényes, mivel a kérdő- és felkiáltó-mondatokat csak akkor tudjuk érzékeltetni, ha ott van az írásjel, de a szöveget utána is kisbetűvel írjuk a gondolatjel után.

De ez csak az egyik fele, ennek a szabálynak ugyanis „két éle van”, azaz lehet másképpen is használni. Ezt a fenti példával meg tudom mutatni.
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét. (pont) – Miközben beszélt XY szemeiben vidám fény csillant. (nagy betűvel folytatódik a gondolatjel-után) Tök jó lenne dumálni egyet.

És hogy ne legyen olyan egyszerű, ezt teljesen fordítva is lehet alkalmazni, amit szintén a fenti példán szeretnék bemutatni:
„- Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahová és ihatnánk egy kávét (nincs pont)javasolta (kis betűvel folytatódik a gondolatjel-után) XY, s miközben beszélt a szemeiben vidám fény csillant (még mindig nincs pont) , (vessző, és kisbetűvel folytatjuk) tök jó lenne dumálni egyet.
Ez így ebben a formában egyetlen mondatnak minősül, tehát közben nem rakunk sehová pontot, mert nyilván egyik mondat közepén sincsen mondatvégi írásjel.


A minden szabályt összesítő konklúzió pedig így szól:
Pontot csak akkor teszünk a beszéd szövege után, ha a gondolatjelet követően másik mondatot kezdünk.

Remélem, érezni/látni a kis különbséget. :)
Ha elsőre kicsit bonyolult, olvassátok el két-három alkalommal, és meg fogjátok érteni. Nem nehéz dolog ez egyébként, csak elmagyarázni tart egy kicsit sokáig, de dióhéjban mindössze ennyiről szól:
nincs pont – kisbetű
van pont – NAGYBETŰ
(a kérdő- és felkiáltójel után pedig szintén csak akkor van nagy betű, ha új mondatként akarunk hozzákötni valamit a párbeszéd szövegéhez, egyébként kisbetűvel folytatjuk.)
Így már nem is nehéz. :D


Remélem, a magyarázatom érthető volt, és hogy minél több emberhez ez fog jutni.

2 megjegyzés:

  1. Mi a helyzet az XY - nal? X. Y. X.Y. XY?????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nos, nem tudom pontosan mire gondolsz, én ebben a cikkben az XY-nal a nevet helyettesítettem, egyébként nem hiszem, hogy ennek a névhelyettesítő jelölésnek van különösebb helyesírása, én mindenesetre pontok nélkül láttam majdnem minden alkalommal, és szerintem is úgy esik kézre.
      Viszont ennek a "szónak" a helyesírása nem ehhez a szabályhoz tartozik - ez a cikk kifejezetten a párbeszédek helyesírásáról szól, nem a párbeszédelemekéről, vagy épp az azokat helyettesítő részekről.
      Ez a bejegyzés azért létezik külön, mert sokan nem ismerik, és ha valakinek el akarom magyarázni ezt a szabályt, sokkal könnyebb és praktikusabb mindenkinek elküldeni ezt a linket, mintsem egyesével leírogatni mindegyiküknek külön-külön. :) Sok időt spórol, hogy külön vettem.

      Törlés