A szerződés

Igen, tudom, ezt a lépést kihagytam az előző cikkből – szándékosan.

Ez az egyik legeslegfontosabb, és egyben legrizikósabb része a kiadatás folyamatának, ami annyira bajos és bosszantó tud lenni, hogy ezt már nem mertem az előző cikkbe írni, mert félő volt, hogy nem bírnátok, ha egyszerre ennyi illúziót rombolnék porig az orrotok előtt.

Jobbnak láttam szétszedni, és külön tálalni. Talán így mindenkinek emészthetőbb.

Na, lássuk!

Ha átverekedtük magunkat az elő-olvasók védőbástyáján, nem kerülünk ám automatikusan egy szerkesztő kezei közé. Van előtte egy közbeékelt lépés – amit úgy hívnak: szerződés-aláírás.

Ez talán a legmocskosabb része az egész procedúrának. Az író, főleg az elsőkönyves író nagy reményekkel áll elébe, hogy végre szerződhessen a kiadóval – alig várja, hogy végre dicsőséghez és pénzhez jusson. Már előre kitalálta, mit fog venni abból a kisebb vagyonból, amit a könyvével keres majd!

Aztán közlik vele, hogy a jogdíja teljes összeg öt százalékát jelenti, és ezer példányszámban állapodtak meg a kiadóval.

Ez mondjuk egy háromezer forintos könyv esetében:

3000 ÷ 100 = 30 Ft (vagyis az egy százalék)

30 × 5 = 150 Ft (ennyit kap az író egy eladott kötet után)

150 × 1000 = 150 000 Ft

Vagyis ez a teljes összeg.

Százötvenezret kap a szerző, ha minden könyvet megvesznek – ami teszem hozzá nem egy hónap alatt fog megtörténni, hanem jobb esetben is fél év alatt.

Ebből maximum egy új laptopra futja… az autóra meg a pofás kis lakásra még nagyon sok oldalt meg kell írni és ki kell adni.

(Nem kell nagyon elkeseredni, a jogdíj a legnevesebb szerzőknek sem szokott tíz százaléknál több lenni.)

Hogy miért csak ennyit lehet vele keresni?

A kiadó nem szokott nagy rizikót vállalni az elsőkönyvesekkel. Előfordul, hogy utánnyomtatást kér, ami neki és a szerzőnek is jó, de ha nem fogy eléggé a könyv, akkor többször is meggondolja, hogy megéri-e neki.

Hogy miért nem fogy egy könyv annak több oka lehet. Mivel a szerző ismeretlen, ezért a vásárlóknak is kell egy kis idő, amíg ráveszik magukat egy új név „kipróbálására”. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, milyen anyagi helyzetben van egy átlag magyar ember, tehát bele kell gondolnunk, hogy sokan inkább elmennek könyvtárba, mintsem hogy megvegyék a könyvet, mert nincs rá felesleges háromezer forintjuk. Ezek az okok miatt nagyon lassan és döcögősen is haladhat a könyveladás, ami nem hoz sok pénzt havonta a szerzőnek.

Jogos a kérdés: akkor mi lesz a többi pénzzel?

Egyszerű: a bejött összegnek körülbelül a fele rögtön rámegy a nyomtatási és a terjesztési költségekre, a forgalmazási díjra, a maradék pedig elmegy a kiadó munkásainak a fizetésére, a reklámozási költségekre, a reklám engedélyezésének a költségeire (ha a kiadó hatáskörén kívül, például városokban is promotálják), és természetesen a könyvnek hajtania kell némi hasznot is a kiadó bankszámlájára, különben nekik nem érné meg foglalkozni vele.

Így áll össze a teljes költsége az árnak, és ezért kap csak olyan kevéske jogdíjat a szerző.

Elkeserítő, igen. Úgyhogy egy tanácsom lenne azok számára, akik a gazdagság idilli képe miatt szeretnének írókká válni: felejtsétek el, és inkább tanuljatok valami jól jövedelmező szakmát, mert az írással csak zsebpénzt lehet keresni. Ezt a művészeti ágat vagy szereted, vagy nem, de gazdag nem leszel tőle – Magyarországon biztosan nem.